fbpx

Irodalom és lakberendezés – Interjú Vona-Szabó Krisztinával

Interjúk
vona-szabo krisztina

Folytatjuk sorozatunkat, melyben arra vagyunk kíváncsiak, hol és hogyan találkozik az irodalom és a lakberendezés. A témában egy újabb izgalmas beszélgetést olvashattok, ezúttal Vona-Szabó Krisztina irodalomterapeutát (Instagram, Facebook) kérdeztük. Kriszta őszinte lelkesedéssel mesélt nekünk kedvenc olvasmányélményeiről, a számára ideális olvasósarokról, inspirációkról, és arról, mi mindent árul el rólunk a könyvespolcunk.

Kedvenc olvasmányok

Mi az a 3 könyv, amit jelenleg szívesen ajánlanál másoknak?

Nagyon friss élményem Marlen Haushofer A fal című regénye. Összeszorult torokkal és gyomorgombóccal voltam a történetben napokig, annyira megrázó, mégis csodaszép. S most, hogy befejeztem, legszívesebben az utcán osztogatnám minden szembejövőnek. A történet szerint egy negyvenes nő egy reggel azzal szembesül, hogy a család hétvégi házát körülvevő néhány kilométeres körzetben egy átlátszó, törhetetlen fal húzódott fel, amelyen nincs átjárás. A fal túloldalán lévők mind kővé dermedve meghaltak, ő és a kutyája pedig ott maradtak az erdőben. E disztópiában két és fél év történetét követhetjük végig. Miközben a szívünk beleszakad egy-egy jelenetbe, rengeteget tanulhatunk az ember és az emberi élet igazi lényegéről, túlélésről, adaptálódásról, kötődésről, a természettel és az állatokkal való kapcsolódásról. Egyfajta felnövéstörténet Haushofer könyve, annak bizonysága, hogy sokkal többre vagyunk képesek és sokkal többet bírunk ki, mint amit feltételezünk magunkról. Azt is megtanulhatjuk belőle, hogy néha csak annyi kell a teljességhez, ha áthelyezzük a fókuszt. Gyönyörű könyv.

A másik, amit az elmúlt nyár végén olvastam, s szintén nagy hatást gyakorolt rám, Charlotte Wood Hétvége című kötete. A regény négy hetvenes éveikben járó barátnő története. Jude, Wendy és Adele karácsony hétvégéjén összejönnek az elhunyt Sylvie óceánparti házában, hogy kiszanálják annak hátrahagyott holmiját.

A szöveg minimális narráció mellett rendkívül erős, önreflektív belső monológokból épül fel. Az egymáshoz és a világhoz fűződő viszonyuk elemzése révén mindhárom nő számot vet az életével, a múltjával, a jövőjével, a lehetőségeivel és sok évtizedes kapcsolatukkal. Minden szereplőtől egyszerre viszolygunk és szeretjük őket. A kötet úgy beszél lemondásról, karrierről, sikerről és áldozatról, intellektusról, szellemi hanyatlásról és a test romlásával járó nehézségekről, ahogy azok történnek: nyersen, őszintén, mégis könnyedén. Nincs szépelgés, nincs hazugság. S ez szerintem nagyon fontos a mai világban. Hogy nevükön nevezzük a dolgokat, nézzünk szembe velük. Ha magunknak nem hazudunk, sokkal eredményesebben járhatunk az önismeret útján. Irodalomterapeutaként, segítő szakemberként nem is mondhatnék mást, csak azt, hogy ismerjük fel, miben vagyunk, mert ha megvan „A” témánk, azt át tudjuk transzformálni a saját épülésünkre.

A legmarandandóbb olvasmányélmény

A „legleg” könyv az életemben pedig Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című regénye. Valódi self-help olvasmány, pedig nem 5-10 pontba szedve mondja meg, hogyan is kell boldognak lenni. Nem igazán olvasok el többször egy könyvet, mert sajnos „több könyv, mint élet”, s én a lehető legtöbbet meg szeretném ismerni. De ez az egyik, amin a terjedelme ellenére többször átrágtam magam, minden alkalommal rajongtam érte és minden alkalommal új felismeréseket adott. Nagyon szépen rávezet minket, hogy a döntéseink határozzák meg az életünket. Nincsenek jó vagy rossz döntések, csak döntések vannak, de ha meghoztuk, akkor bele kell állnunk, mert ezek a „vállalások”. Bár adott pillanatban csupán momentumoknak tűnnek, valójában olyanok, mint az antibiotikumok: nyújtott hatásúak. Lehet, hogy akkor szembesülünk egy korábbi cselekedetünk következményével – nem feltétlenül pozitív előjellel -, amikor már nem is számítunk rá.

Én is hoztam számos olyan döntést korábban, amelyeknek később kellett viselnem a következményeit. Vannak olyan életszakaszaim, amelyeket ma már másképpen alakítanék, ha megtehetném. Ám mivel nem tehetem, ezért igyekszem úgy élni, hogy ne a múlton vekengjek, hanem a jelent próbáljam megtölteni értékes tartalommal. A regényben az is nagyon fontos, hogy a bosszún túl Monte Cristo gróf élvezi az életet, kultúrával, olvasmányokkal, minőségi társasággal, pazar ételekkel, jó italokkal töltekezik. Mindig meg kell találnunk a magunk Faria abbéját, akitől tanulhatunk, mert a lifelong learning életben tart.

Én érzékenyebb vagyok, mint a főszereplő, Edmond Dantés. Nem tudnék egy életen át gyűlölni, nem tudnék ilyen következetesen részvétlen lenni. Nem tudnék a saját fájdalmamra életpályát építeni – ezt is megtanultam a regényből magamról. Ugyanakkor csodálom az állhatatosságot, én is arra törekszem, hogy mindig legyenek céljaim, amelyek felé nap mint nap haladhatok. Ami pedig bónusz: tele van a regény olyan, továbbgondolásra érdemes idézetekkel, melyekért a motivációs előadók manapság is sírva könyörögnének.


Egy könyvmoly kedvenc helye

Milyen az ideális olvasósarok a számodra?

Kényelmes, úgy tágas, hogy mégis érzem a kuckójellegét, és természetesen világos. A tágasság azért fontos, mert előfordul, hogy a korábbi olvasmányom is ott van még mellettem, meg a következő kiszemeltem is, plusz egy jegyzetfüzet, ceruza, hogy az inspirációimat le tudjam jegyezni, alá tudjam húzni. Általában a kanapé sarkába húzódom, amikor olvasok. A kanapén bőven van hely, hogy körbebástyázzam magam a fenti dolgokkal. Nappal a mellette lévő ablakon árad be a természetes fény, ráadásul a kávésbögrém is le tudom tenni az ablakpárkányra. Este pedig a belógó állólámpa biztosítja a világítást, melynek a fényerőssége állítható, így ha épp csak merengeni van erőm-kedvem az olvasottakon, sejtelmes fényben is üldögélhetek. Persze azért nem ilyen idillekből van a legtöbb az életemben, sokszor örülök, ha néhány oldalt be tudok falni egy nap. A helyet tekintve olyan vagyok, mint a macskák: ha megtaláltam azt a pontot a lakásban, ami minden szempontból kényelmes, nem nagyon változtatok.  


Milyen környezet kell az olvasáshoz?

Tudok akkor is olvasni, ha vannak mások körülöttem, de ha intenzíven beszélgetnek, az kizökkent. Ahogy tévé és rádió mellett sem tudok a könyvre koncentrálni. Tudom, sokan relaxációs zenével fokozzák az olvasásélményt, nekem csend kell az elmélyüléshez. De különös, hogy tömegközlekedési eszközökön viszont remekül ki tudom zárni a külvilágot; egy zsúfolt villamoson tökéletesen bele tudok feledkezni az olvasmányomba, ha az belefeledkezésre alkalmas.

Az elmúlt néhány évben nagyon megszerettem a füstölőzést, naponta többször gyújtok. Ebben abszolút intuitív vagyok, néhány illatról tudom, mire szokás használni (a Darshan, a fehér zsálya, a mirha erős tértisztítók), de általában belenézek a dobozomba és hagyom, hogy megszólítson, amit adott pillanatban meggyújtok. Ősszel és télen, amikor otthon vagyok, szinte egész nap ég két teamécses szép, színes tartóban, valahogy azt érzem, hogy a lángjuk összeköttetés ég és föld között. Sötétedéskor pedig nagyon szép, ahogy a fényük átüt a festettüveg tartón.

vona-szabó krisztina

Nekem nagyon fontos a rend és tisztaság is (kinek nem?), mert az olvasás egy olyan tevékenység, amit nem lehet/nem illik koszban, kuplerájban művelni. A könyvet, a történetet megtisztelem azzal, hogy harmóniát teremtek a befogadásához.


Inspirációk

Volt olyan könyv, ami inspirálta a lakberendezésedet?

Konkrét könyvet nem tudok mondani, ami a lakberendezésem inspirálta volna, de egy időben láttam a lelki szemeimmel egy olyan olvasósarkot, ami polcos, puha, tényleg a sarokban van, elszeparált, egyfajta kultúrsátor. Úgy képzeltem, ha azt sikerülne megvalósítanom, át tudnék lépni egy csodavilágba, az én könyves Narniámba. Ez pont így nem valósult meg, de jól érzem magam az otthonomban. Az is érdekes, hogy ha egy olvasmányom régi házban játszódik, valahogy mindig ugyanazt a házat látom magam előtt, akármely regényről is van szó. Szóval van egy ház valahol, amit „ismerek”. Talán egyszer fény derül arra, hol is van, kié is (volt), s milyen szerepe lehet az életemben.


Szoktál írni? Ebben inspirál az otthonod?

A legutóbbi felújításnál végre sikerült egy kis dolgozószobát kialakítanunk a lakásban. Egy nagy (nem klasszikus) íróasztalunk van, s úgy oldottuk meg, hogy szemben ülve egyszerre is dolgozhassunk a férjemmel. Nagyon sokáig rendszeresen vezettem naplót, ma már ritkábban, de mindig firkálgatok. Imádom az asszociációkat, a szójátékokat. Az @5szobolertazember Insta-oldalon egy évig mindennap azt játszottam, hogy öt szóban magyaráztam meg különböző jelenségeket.

Gyűjtöm a szép, különleges vonalas füzeteket, tele van velük egy szekrényem. Imádom őket szagolgatni, lapozgatni, s elképzelni, adott darabot mire fogom használni. Az irodalomterápiás önismereti csoportjaimban is nagy szerepe van a kreatív írásnak, mert az írás kiváló személyiségfejlesztő, feszültségoldó és gyógyító tevékenység. Nem kell szépírónak lennie senkinek ahhoz, hogy alkosson, s érezze a saját szövege teremtése közben felszabaduló jótékony energiákat, a megkönnyebbülést, ha sikerül papírra vetnie egy régóta feszítő nehézséget. Ha pedig meg is osztja a többiekkel az írását, az nem csak neki magának lehet katartikus élmény, de másokat is bátoríthat az ily módon történő önkifejezésre és öngyógyításra. Természetesen ez saját tapasztalatom is, tényleg működik.

Mi számodra a legfontosabb az otthonod kialakításában?

Az igényes funkcionalitás. Az otthonunk nem múzeum, nálunk nincsenek „tisztaszobák” vagy olyan tárgyak, amiket csak ünnepekkor veszünk elő. Nincs sok bútorunk, nincs sok tárgyunk, de mindennek szerepe van, minden használatban van. Az otthon az a menedék, ahová minden este visszatérünk, s ahol minden családtagnak jól kell éreznie magát. Mi öten élünk, három ember és a sziámi cicaikrek, s mindannyiunknak nagyon fontos a saját tér. Az otthonunkat is úgy alakítottuk ki, hogy a – másokhoz képest talán erősebb – szeparációs igényünk érvényesülhessen. Van a nappali-konyha közösségi tér, ha társaságra vágyunk, de mindhárman el tudunk vonulni saját zugba. A cicák pedig általában ott vannak, ahol én. Szeretem azt hinni, hogy a kisugárzásom miatt, de mivel ők macskák, öntörvényű lények, inkább az a realitás, hogy ott kell lenniük a legtöbbet, ahonnan a következő étkezés várható. A macskakamra kulcsa pedig nálam van.

Irodalom, lakberendezés és a lélek

Szívesen meghallgatnánk azt is, hogy mit gondolsz az irodalom, lakberendezés és lélek hármas kapcsolatairól.

Véleményem szerint a lelkünk az a „testrészünk” (tudom, ez így furcsán hangozhat), amely nagyon rugalmas, a legextrémebb helyzetekhez is képes adaptálódni, ám a természetes közege mégis az egyensúly, a harmónia. Akkor tud fejlődni, növekedni, ha inspiráló nyugalomban tartjuk. Az én lelkem számára az irodalom, az olvasás az az eszköz, ami mindig visszaállítja a középbe a kibillent egyensúlyát. Az olvasás és írás nekem menedék, táplálék, tanulás, kaland, élmény, utazás, bezárkózás, elvonulás, kinyílás, mindennapos kapcsolódás történetekkel, a történeteken keresztül a saját életemmel, és közvetve a szerzőkkel is.

A férjemmel 25 éve alkotunk párt, többször költöztünk, de két éve végre úgy rendezkedhettünk be, hogy a könyvek, könyvespolcok adják az otthonunk lelkét. Több ezer kötetünk van, tematikusan, betűrendben elhelyezve. Így mindig tudjuk, mit hol keressünk, s ügyelünk arra is, hogy a gyűjteményünk gyarapodásával a tárolási lehetőségek is bővüljenek, akár más bútordarabok rovására. Nekünk ez ad biztonságot és otthonosságot.

Mit árul el rólunk a könyvespolcunk?

Hitvallásom, amit a munkámban és a magánéletben is vallok: Mutasd a könyved, megmondja, ki vagy! Ha vendégségbe megyünk, mindig engedélyt kérek, hogy végigmustrálhassam a könyvespolcot. A könyvtárolók elhelyezkedése, stílusa és az olvasmánykínálat remekül kirajzolja adott emberek portréját: mennyire bensőséges élmény számukra az olvasás. Ha a könyvespolc kicsit rendezetlen, sok könyv van a sorba állított kötetek tetején is, az számomra azt sugallja, hogy organikus, élő kapcsolat van könyvek és olvasójuk között. Ha a polc nagyon pedáns, netán színek szerint rendezett, akkor az az érzésem, hogy a könyvek inkább csak dekorelemek a lakásban. Azt az otthont, ahol nincs könyv, befejezetlennek és ridegnek érzem, még akkor is, ha a legmodernebb bútorokkal és tárgyakkal van berendezve. Mert a könyv öltöztet: embert, lakást, lelket.

Kriszta elérhetőségei:

Facebook: Literakúra

Weblap: literakura.hu

Instagram: literakura_vszk

Képek forrása: @literakura_vszk, Butopêa, Pexels


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük