fbpx

Modern házak, okos otthonok 2021-ben

Praktikus Megoldások
modern házak

Pár éve még talán utópisztikusnak tűnhetett néhány most következő otthon okosítási ötlet, de mára már a legtöbbön meg sem lepődünk. A modern házak rengeteg lehetőséget kínálnak, könnyebbé és kényelmesebbé tehetik a mindennapjainkat. Mivel ma már szinte minden háztartási eszköznek, kelléknek létezik okos verziója, nem könnyű eligazodni, és kiválasztani, hogy hogyan kezdjük otthonunk okosítását. Most egy rövid összefoglalóval érkeztünk olyan lehetőségekről a ház minden pontjára, amiről még lehet nem hallottál, de érdemes elgondolkozni a beszerzésén.

Okos nappali

Az otthon töltött idő nagy részét – már, amikor nem alszunk – általában a nappaliban töltjük. Így, ha még csak most kezdjük az otthonunk okosítását, érdemes talán itt kezdeni. A legalapvetőbb és egyben legnépszerűbb okoseszköz a világítás. Talán a nappaliban lehet a leginkább kihasználni, de az egész ház világítását tudjuk irányítani. A LED izzókhoz tartozó applikációban beállíthatjuk, hogy milyen napszakban, milyen intenzitású és milyen színű fény világítson. Ha pedig például több napig nem vagyunk otthon, akkor is tudjuk távolról vezérelni, vagy hagyni, hogy működjön a beállított program, mintha otthon lennénk, ami egy plusz biztonsági faktor lehet a betörések ellen.

Különböző okos asszisztensekkel, például a Google Asszisztenssel, Amazon Alexával vagy Sirivel, hanggal is irányíthatjuk a fényeket. Például az „Ébreszd fel a gyerekeket” mondatra fokozatosan növelheti a fényerőt a gyerekszobában. Vagy éjszaka beállíthatjuk, hogy egyre csökkenjen a fényerő, hogy később könnyebben elaludjunk. A fényeket pedig más okos eszközeinkkel is összehangolhatjuk. Így például zenehallgatás közben a rendszer a hangulathoz megfelelő fényeket állít be, vagy váltogatja azokat.

Az okos TV már egyáltalán nem újdonság, de aki még nem ismerné az előnyeit, annak röviden: könnyedén hozzáférhetsz a különböző streaming szolgáltatókhoz, például Netflixhez, HBO Go-hoz vagy Youtube-hoz, akár a telefonod képernyőjét is szinkronizálhatod. Így többé nem függsz a műsortól és reklámoktól, hanem mindig azt nézheted, amihez kedved van.

Egy okostermosztáttal pedig – ugyanúgy, mint a világítás esetében – az egész házban, távolról is szabályozhatod a hőmérsékletet, napszak és helyiség szerint. Vagy például beállíthatod, hogy az ablak kinyitása után kapcsoljon ki a fűtés vagy légkondi, az energiahatékonyság maximalizálása érdekében.

Modern házak konyhája

Ahol a leginkább meg tudja könnyíteni az életünk egy okosrendszer az a konyha. A modern házak konyhája amellett, hogy okosított, számos más praktikus megoldással lehet felszerelve. Ha érdekel, hogy hogyan lehet helytakarékos, kényelmes és praktikus a konyhád, olvasd el 15 tippről szóló korábbi cikkünk.

Az okossütővel hazafele a munkából megmelegítheted az ételt, hogy az már készen várjon, mikor megérkezel, vagy hagyhatod, hogy a sütő maga válassza és állítsa a programot a kiválasztott ételhez. Egy okoshűtő pedig különböző rekeszekben különböző hőmérsékletet és páratartalmat tarthat fenn a különböző típusú élelmiszerekhez, hogy minél tovább megőrizzék a minőségüket. De ezekről már biztosan Te is hallottál.

Egy másik, kicsit újabb ötlet a modern házak konyhájába a „Food Inventory” vagy élelmiszer leltár-rendszer. A program abban segít, hogy minél kevesebb ételt kelljen kidobálni. Segít figyelni a lejárati időkre vagy összeállítani a bevásárlólistát.

Egy okos hálószoba

Ha nem alszol túl jól, vagy egy kis extra kényelemre vágysz a hálószobádban, akkor itt is számos okos lehetőség vár. Egy előreprogramozott diffúzorral este nyugtató hatású aromaterápiákat állíthatsz be, így mire eljön a lefekvés ideje, már el leszel lazulva a napi stressz után. Okos szem- és fültakarókkal kizárhatod a kívülről érkező zavaró ingereket. Ébredés előtt pedig fokozatosan beengedheted azokat, hogy könnyebben menjen az ébredés. Most pedig jöjjön egy igazán vad ötlet: az okoságy! Az okoságy amellett, hogy tudja melegíteni a matracot, figyeli az alvás közbeni mozgásod. Így például, amikor oldalra fordulsz, puhább lesz a matrac az oldalad alatt, ha pedig a hátadra, a két oldalról extra támaszt nyújt a matrac.

Modern házak fürdőszobája

A modern házak fürdőszobájából nem hiányozhat egy okostükör, az okos WC vagy az okosvízfigyelő. A tükör, amint arcot érzékel, bekapcsolja a világítást. A tökéletes smink elkészítéséhez pedig szabályozhatod a fény erősségét és melegségét. Az okos WC tisztítja a deszkát, akár melegíti is azt, éjszaka megvilágítja a csészét, gombnyomásra le- és felhajtja a deszkát, illetve a beépített UV fénnyel fertőtlenít. Egy vízfigyelőrendszerrel pedig ellenőrizheted a víz lágyságát, minőségét, ihatóságát, illetve az esetleges szivárgásokról is értesítést kapsz. De ezen kívül is sok eszköz van még, például munkából hazamenet engedhetsz magadnak egy kád forró vizet, hogy már készen várjon, mikor megérkezel.

Nem hiányozhat a robot porszívó és a robot mop sem az okos házak felszereléséből. Így neked semmi gondod nem lesz a napi takarítással, az egész házat feltérképezve mindenhol fel tudnak takarítani, de a szinkronizációnak köszönhetően akár azt is beállíthatod, hogyha hívnak vagy csengetnek, akkor kapcsoljon ki.

Okos edzés

Akár vagy olyan szerencsés, hogy van otthoni edzőtermed, akár csak egy sarkot szabadítottál fel a jógaszőnyegnek, mindenkinek tartogat lehetőségeket az okos edzőterem. Természetesen számos okos gép létezik, de ezek általában sok helyet foglalnak. Ha viszont neked ez fontos szempont, akkor választhatod a Mirrort. Napközben egyszerű tükör, ami szinte nem is foglal helyet, de ha eljött a sportolás ideje, számos edzőprogram között válogathatsz, amiket a Mirror képernyőjén követhetsz.

Ha az edzés mellett diétával is kiegészíted az életmódváltást, akkor mindenképp érdemes beszerezni egy okosmérleget. Ezt aztán összekapcsolhatod a telefonoddal, és figyelheted a súlyod változását, és emellett még sok más adatot, például zsírszázalékot, izomszázalékot, fehérjeszintet vagy BMI-t.

Modern házak biztonsága

A biztonsági rendszerek már nem hordoznak önmagukban túl sok újdonságot. De van egy-két olyan új ötlet, amik még kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik a hétköznapokat. Például a bébiszitternek vagy takarítónőnek adhatsz egyedi kódot, amik csak akkor működnek, mikorra beállítod, mert tudod, hogy jönni fognak. Használhatsz egyedi kódokat vagy megkülönböztethetsz ujjlenyomatokat a gyerekeknek vagy más családtagoknak, így értesítést kaphatsz arról, hogy mikor ki érkezett meg.

A biztonsághoz pedig hozzátartozik az egészségünk védelme is. A szén-monoxid- és tűzjelző már alapkellék, de az okos levegőfigyelő- és szűrőrendszerek nem csak ezeket figyelik. Szűrik a különböző szennyező anyagokat, amik kintről jönnek be, vagy az allergéneket – így kisállatos háztartásba különösen praktikus.

Ha szeretnéd megvalósítani saját otthonodban is valamelyik ötletet, konkrét termékek kereséséhez nézd meg ezt az összefoglaló cikket:

https://www.pcmag.com/picks/the-best-smart-home-devices#bathroom-grooming-gadgets-for-stress-free-mornings

Képek forrása: Pexels, Pinterest


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük