fbpx

Karácsonyfa: azoknak, akik a kreativitást párosítanák a természetvédelemmel!

Kreatív Ötletek

A karácsonyfa kötelező darabja az ünnepeknek, és nagyon ritka, ha olyan ismerősbe botlunk, aki a karácsonyfák iránti ellenérzéséről számol be. A fenyőfa megválasztását tekintve azonban lehetnek ellentétek köztünk: ugyanis ebben az időszakban olyan nagymértékű a fenyőfa kitermelés, hogy a jelenség egyre többünkben veti fel a kérdést, hogy vajon valóban szükséges -e, hogy még egy területen kihasználjuk a természetet?! Tudtátok, hogy a 1.5 – 2 méteres méretet egy fenyő nagyjából 10-20 év alatt éri el? Ehhez képest kivágásukat követően maximum egy hónapig díszítik az otthonainkat karácsonyfa formájában, és utána a kukában landolnak.

Karácsonyi hangulat fenyő kivágása nélkül?

A műfenyő vásárlás széles körben elterjedt, és azt gondolom, hogy azoknak, akik a hagyományos karácsonyfa élményre vágynak, ez egy meglehetősen kedvező opció, hiszen a mai műfenyők már megszólalásig hasonlítanak az igazi fákra, sok esetben ez a törekvés olyan mértékű, hogy a műfenyő már-már tökéletesebb mint az igazi fenyő. Az is előnye ezeknek az utánzat fáknak, hogy ahogy az igazi fenyők esetében is, itt is megválaszthatjuk, hogy milyen stílusú fát szeretnénk. A boltok kínálatában találhatunk hosszú, illetve rövid tűlevelű fákat is, emellett pedig a színek tekintetében is több választék van.

Műfenyőből tehát ugyan olyan szép karácsonyfát lehet készíteni, mint az igazi fenyőfából, több évre tervezhetünk vele, egyszerűbb a beszerzése és a felállítása, nem kell tűleveleket porszívózni, karácsony után pedig csak el kell csomagolni, mindezen felül pedig egy fokkal környezettudatosabbnak is érezhetjük magunkat, ha ezt az opciót választjuk. Az egyetlen dolog, amiről le kell mondanunk, az a fenyőfa természetes illata, de ezt pótolhatja az ember illatgyertyával.

klasszikus piros karácsonyfa

Környezetkímélő -e a műfenyőből állított karácsonyfa?

Ha környezettudatosság szempontjából nézzük a témát, a műfenyő sem feltétlenül a legelőnyösebb választás. Ezek a fák műanyagból készülnek, mely nem egy természetesen lebomló anyag, a kritikusai épp ezért sérelmezik is a műfenyő használatot.

Azzal kapcsolatban, hogy mi okoz nagyobb gondot a környezet számára: a tömeges favágás, vagy épp a le nem bomló műanyag fák gyártása – eltérnek a vélemények. Statisztikai adatokkal nem rendelkezünk, így pontos választ nem adhatunk arra a kérdésre, hogy melyik a rosszabb, egy biztos, hogy mindkettő mellett vannak pro-, és kontra érvek: az igazi fenyő pártiak azzal hozakodnak elő, hogy a fenyőfákat külön erre a célra nevelik fel, azaz nem fenyőerdőket vágnak ki hozzájuk, hanem erre a célra létrehozott fenyőfatelepeken bonyolítják le a vágást. A műfenyő pártiak pedig azt mondják, hogy a karácsonyfa -láz így is, úgy is megterheli a környezetet, így még mindig jobb, ha az ember vesz egy műfenyőt, és azt 10 évig használja, mintha ez idő alatt 10 különböző fát felemészt.

Bár a karácsonyfa állításnak van még egy alternatívája, az, ha cserepes, később elültethető fát állítunk, de ezzel a lehetőséggel meglehetősen kevesen élnek.

Karácsonyfa készítés kreatív módra?!

A karácsonyfa állítás azonban nem merül ki ebben a két opcióban! Számos olyan kreatív ötletet találhatunk az interneten, mely részben, vagy egészében nélkülözi a természetes anyagok használatát, azaz nem kell hozzá a természettől kölcsönöznünk. Az alábbi kreatív ötletek azoknak nyerhetik majd el a tetszését, akik szeretnének egy kis kreativitást, ötletességet vinni a karácsonyfájukba is! Ti mit gondoltok ezekről a rendhagyó ötletekről?!

1. Egy karácsonyfa a falon!

Ezek a díszekből és boákból formázott 2D karácsonyfák amellett, hogy stílusosak, még ötletesek is! Ha mégsem mondasz le a karácsonyfa állításról, akkor is jól mutathat dekorációként a lakás különböző pontjain!

2. Azoknak, akik ragaszkodnak a faanyaghoz!

A fának van egy kellemes, nyugtató hatása! Személy szerint én is nagyon szeretem, épp ezért szoktam a természetes hatású fa bútorok mellett dönteni, ha arra kerül a sor, hogy új darabok után nézek.

Ezekhez a karácsonyfa ötletekhez pusztán pár faágra, és madzagra lesz szükséged!

fa karácsonyfa

fa karácsonyfa

3. Fenyőfa a sarkon, és a sarokban!

Van egy szabadon álló sarok, vagy egy kiugró falfelület a nappalidban? Legyen ez a kreatív karácsonyfa helye! Így néz ki a karácsonyfa a sarkon-, illetve a sarokban!

sarok karácsonyfa

sarok karácsonyfa

4. Vedd elő a létrát, és díszítsd fel!

Szerintem ez a létrás megoldás az egyik legklasszabb! Még alá is tudod rakni az ajándékokat, ha ezt az opciót választod!

létra karácsonyfa

5. A könyvimádók kedvenc fája!

Én nagyon szeretek olvasni, és amikor megláttam ezt a DIY karácsonyfa ötletet, azonnal beleszerettem! Még úgy is el tudnám képzelni ezt a könyves-karácsonyfát, hogy kicsiben elkészítve az éjjeliszekrényemre állítom!

könyv karácsonyfa

6. 100% DIY karácsonyfa színpompás pompomokból!

A pompomok már önmagukban is vidámak, és színesek, így ha belőlük készítesz fát, már díszítened sem kell!

Korábbi cikkünkben, melyben a pompom készítésről és dekorációról írtunk, többféle elkészítési módot is találsz. A fa összeállításához pedig csak fonálra, ragasztópisztolyra és kreativitására lesz szükséged!

pompom karácsonyfa

Képek forrása: Pinterest


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük