fbpx

Anyagok és különleges bútoripari megoldások – Bőr bútor típusai, kezelése

Anyagok, és bútoripari megoldások
Bőr bútor a nappaliban


A Butopêa-nál sok különböző anyagot használunk bútoraink elkészítése során, mely anyagok közül némelyik jól ismert, jól bevált és klasszikus, mások pedig kevéssé ismertek, az utóbbi évtizedek anyagtechnológiájának vívmányai. Úgy gondoljuk, a megfelelő döntéshez fontos, hogy mindenki megismerje a bútorait felépítő anyagokat, így cikksorozatot indítottunk az általunk használt anyagtípusok bemutatására. Hatodik cikkünkben a valódi bőr, és ennek alternatívájaként szolgáló szintetikus műbőr bútorkárpitokat mutatjuk be nektek. Megmutatjuk, miről ismerszik meg a természetes bőr bútor és hogyan különböztethetjük meg őket műbőr társaiktól.

Ha bútorkárpitot, vagy kész bútorokat keresünk, kétségtelen, hogy az egyik legelegánsabb választás a valódi bőr. A bőr fotelek és kanapék szépségük, előkelőségük mellett számos előnnyel, és persze néhány hátránnyal is rendelkeznek szintetikus társaikhoz képest.

A bőr bútor története

Az első bőr fedésű székekről szóló dokumentációk az i.e. 3100-2686 közötti Egyiptomból maradtak fenn, de egyes becslések szerint Görögország területén már i.e. 7000 környékén is találkozhattunk volna bőr fedésű ülőalkalmatosságokkal.

Régi bőr bútorok

Az évszázadok során az ember egyre inkább kitanulta a bőrrel való munka mikéntjét, ahogy egyre finomabb bútorokat tudtunk készíteni, úgy váltak ezek egyre inkább a nemesi réteg kiváltságává. A 18. század termelte ki a máig is nagy népszerűségnek örvendő, bonyolult eljárásokat felsorakoztató Chesterfield stílusú bútorokat. Mára szinte minden színben és stílusban kaphatóak rendkívül jó minőségű modern bőr fotelek és kanapék.

Chesterfield bőr kanapé

Bőr bútorok típusai

Állatfajtól és kezeléstől függően rengeteg fajta bőr létezik a kárpitozásban, de leggyakrabban a marhabőrrel találkozunk. A marhabőr négyzetméterára 4-5x meghaladja az alternatíváiaként szolgáló szintetikus műbőrökét, ráadásul a valódi bőr bútorok készítése során a bőranyag 20-25%-a kidobásra kerül, így érthető a minőségi bútorok borsos ára.

Bőr típusok

A marhabőr különböző részeit (szín bőr és hasíték) különböző módokon használják fel. A “szín bőrt” erős, strapabíró sajátságai miatt nagy terhelésű (támla, ülőfelület) területeken használják, másik, kevésbé strapabíró részével, a “hasítékkal” pedig inkább bőr fotelek, ülőgarnitúrák hátfalaként találkozunk.

Nappa/Box bőr bútor

Többfajta állatból származhat, egy amolyan általános elnevezése a puhább bőröknek. Eredetileg kesztyűk, ruhák készültek nappabőrből, manapság sok gyártó a különösen magas minőségű puha bőrre használja ezt az elnevezést.

Nappa bőr bútor

Anilin bútorok

Átlátszó festékkel kezelik, a festett fához hasonlítható, hiszen itt is a bőr eredeti textúrájának, mintázatának megőrzése a cél. Tökéletlenségével gyönyörködtet, látszik rajta a természet lenyomata, mely teljesen egyedivé teszi. Mivel minimális felületvédelmet jelent az átlátszó festék, így könnyebben kopik, a kezdetektől rendszeres tisztításra, gondozásra szorul.

Anilin kanapé

Nubuk/Velúr bőr bútor

Valójában az Anilin bőr csiszolt felületű változata. Finom, bársonyos tapintása van, mind kinézet, mind pedig tapintás terén páratlan bőrtípus, habár a velúrra hasonlít, nem teljesen ugyanaz. A Nubuk bőrnél szintén figyelnünk kell az alacsonyabb igénybevételre és a rendszeres ápolására.

Nubuk bőr bútor

Pigmentált bőr bútor

A legelterjedtebb finishing technológiával készült bőrök a pigmentált bőrök. A kezeletlen bőr egy fesétkből és gyantából álló alapréteget kap, majd erre még egy, védő fedőréteget helyeznek fel. Ennek a bőrtípusnak egységes színe, egyenletes felülete van, jól bírja a nagy igénybevételt, így tipikusan kanapék, autó ülések borítására használják.

Pigmentált bőr kanapé

“Zsíros” marhabőr/Itatott bőr bútor

Vastagabb, robosztusabb színbőrök vagy nubukbőrök, melyek zsír- vagy olajtartalmű réteggekl lettek kezelve. Olajos bőrnek, waxolt bőrnek, vinatge és pull up bőrnek is szokás nevezni, alapvetően rendkívül otthonos hangulatot teremtő anyag. Puha, karcolásra érzékeny bevonata miatt hamar képződik rajta úgynevezett “zsírbőr patina” ami a gyűrődések, nyúlások mentén való kivilágosodott bőrrészeket jelenti. A koptatott farmerhez hasonlóan a zsírbőr bútorokon is akár már a vásárláskor fellelhető a patina.

Wax bőr bútor

Különbségek valódi bőr és műbőr között

Manapság már a szakembereknek sem mindig egyszerű ránézésre megkülönböztetni a valódi bőrt a műbőrtől. A műbőröknek jellemzően textil szövet a hátulja, struktúrája egyenletes, vágási felszíne sima. A műbőr magas hőhatásra elolvad, tűzben jól ég, míg az eredeti bőr csak izzik és megkeményedik. A műbőr általában vékonyabb és hidegebb tapintású, mint a valódi bőr.

A műbőrök tehát az valódi bőrökhöz küllemben nagyon hasonlóak, azonban a hordozóréteg náluk általában nem valódi bőr, hanem valamilyen textilszövet. Ezt a textilszövetet fedik be különféle bőr hatású műanyagrétegekkel. Ápolás nélkül ez a műanyag réteg könnyen elkezdhet repedezni, de a megfelelő és gyakori kezelés hosszú élettartamot biztosíthat a műbőr bútornak is.

Korábbi cikkünkben említettük már a textilbőr bútorkárpitokat, most kicsit részletesebben mutatjuk be ezeket.

Műbőrök/textilbőrök

PVC bevonatú műbőr

Olcsó, viszonylag alacsony minőségű műbőr típus, a textil alapszövetet PVC-réteggel borítják, mely nem képes lélegezni, így tipikusan “izzadós” bútorok, melyek a bőrrel érintkezve hamar ragadóssá válnak. Ezek a bútorok vendégszobában ideálisak lehetnek, de gyakori használatra, a nappaliban / dolgozóban semmiképp sem ajánlottak.

Műbőr kanapé

Modern textilbőrök

Az előző típusú PVC borítású bútorok szerencsére egyre ritkábbak a piacon, manapság a textilbőrnek nevezett bútorkárpitok anyaga egyáltalán nem tartalmaz PVC-t, vagy ha tartalmaz, akkor is csak kis mennyiségben, és mellette tartalmaz Poliészter ( PE ), Poliuretán ( PU ), esetleg Poliamid ( PA ) és egyéb akril szálakat is. Ezek a modern textilbőrök már igazán kellemes használati élményt és látványt biztosítanak, emellett strapabíróak is. Ma már sok-sok stílusú és fantázianevű (letisztult “cowboy”, koptatott “matador”, afrikai mintával nyomott “szahara” stb.) textilbőr típus közül válogathatunk.

Műbőr puff

PU bőr/ Öko-bőr

Az utóbbi években egyre népszerűbb bútorgarnitúra alapanyag a PU bőr. Sajnos gyakran keverik a PVC borítású bútorokkal, pedig sokkal strapabíróbb és kellemesebb anyag. A szép, kimondottan fényes anyagfelületet alacsonyabb minőségű valódi bőrre való poliuretán (PU) réteg felhelyezésével érik el. Képes szellőzésre, nevét (öko-bőr) pedig onnan kapta, hogy semmiféle káros anyag nem szabadul fel a PU rétegből használat során. Tökéletes alternatívája lehet a valódi bőr bútoroknak ez a természetes – szintetikus hibrid bőrtípus.

Pu-bőr bútor

Alcantara

Egy 100%-ban szintetikus Japánból származó műbőr típus. Valójában egy különösen könnyű, mikroszálas anyag poliészterek és polisztirol felhasználásával készül. Kinézetre- tapintásra leginkább a velúrbőrre hasonlít, viszont súlyra fele annyi, valamint könnyedén mosható mosógépben, vasalható is. A bútoripar, ruhaipar és autóipar egyaránt alkalmazza ezt az anyagot. Felületkezeletlen szövet lévén a többi műbőrtől elérő ápolásra szorul, fontos a gyakori porszívózás, nedves ruhával való áttörlés. Foltok, szennyeződések esetén textiltisztítóval tisztítsuk.

Alcantara fotel

Bőr és műbőr bútorok tisztítása, kezelése

Bőr bútor tisztítása

Valódi bőr bútor tisztítása esetén óvakodnunk kell néhány dologtól. Tilos oldószeres, szilikon tartalmú szereket használni, a házi praktikák közül is hanyagoljuk a tejjel, benzinnel, méhviasszal való törölgetést, mert ezek csak ronthatnak a helyzeten. A bútorunk épségének érdekében a legbiztonságosabb az, ha babáknak készült nedves törlőkendőt használunk a tisztításhoz, fontos a száraz kendővel, esetleg porszívóval való portalanítás is. Bőr bútorainkat óvjuk a napfénytől, és ne helyezzük túl közel a radiátorhoz.

Bőr bútorok tisztítása

Az ápoláshoz, tisztításhoz kizárólag bőrbútorokra való ápolószereket szabad használni, ez nagyon fontos! Ha folt esik a bútoron, nem szabad erősen dörzsölni, ha a megfelelő bőrtísztító szerrel sem sikerül kiszednünk a foltot, forduljunk szakemberhez!

Textilbőrök tisztítása

A műbőrök és textilbőrök tisztításához általában nincs szükség komoly vegyszerekre, egy tiszta mikroszálas kendőt langyos vízzel nedvesítsünk be (ne itassuk át teljesen) és körkörös mozdulatokkal, dörzsölés nélkül töröljük le a foltot. Olajok eltávolításához szappanos pamut anyagot, tea/kávé eltávolításához nedvszívó ruhát, vagy papír törlőkendőt használjunk.

Rágógumi úgy távolítható el, hogy néhány perce jeget teszünk rá, majd rideg, kemény állapotban lapattintjuk a felületről. Portalanításra a műbőr bútorokon is használhatunk porszívót.

Képek forrása: Butopêa, Pinterest


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük