fbpx

Kis lakás berendezése – További tippek a pici és praktikus lakásért

Praktikus Megoldások
Kis lakás berendezése borító

Az ingatlanok ára az utóbbi években jelentősen megemelkedett, így a fiatalok manapság egyre inkább kis lakásokban kezdik el önálló életük első fejezetét. Egy kis lakás pedig – ha nem vagyunk igazán ügyesek – hamar túlzsúfolttá tud válni. Megmutatjuk milyen trükkökhöz, kreatív megoldásokhoz nyúlhatunk egy kis lakás berendezése során, hogy mégis kényelmesen elférjen minden és mindenki.

Körülbelül 50nm alapterület alatt már nevezhetünk egy lakást meglehetősen kis lakásnak. Egy ilyen lakásban már elő kell húznunk minden praktikánkat és kreativitásunkat, hogy hosszútávon is harmonikus és kellemes közeget tudjunk teremteni. A rossz hír, hogy nem egyszerű egy kis, zsúfolt lakásból tágasnak tűnő kényelmes otthont varázsolni. A jó hír viszont, hogy nem igazán van választásunk ilyen esetben, szóval így is, úgy is meg fogjuk tenni, az eredmény pedig garantáltan csodás érzéssel fog eltölteni minket. A témában írt korábbi cikkünkben megtaláljátok a legfontosabbakat amit egy kis lakás kapcsán mindenképp tudnotok kell, most további tippekkel látunk el titeket! Lássuk tehát mi mindent tehetünk tárolós bútorok használatán és galériázáson túl!

Rendszerezzünk & szelektáljunk szív helyett ésszel!

Az első és talán legfontosabb teendő a rendszerezés. Fontos, hogy évente legalább kétszer teljes szelektáláson és rendszerezésen essen át a lakás. A szelektálás során néha bizony kegyetlennek kell lennünk magunkkal szemben is. Az egykor szeretett, de mára elnyűtt, többé soha fel nem vett ruháinktól is meg kell válnunk, és a 2018-ban vásárolt, porlepte cipőink helyére is tűkön ülve várakoznak a 2019-es és 2020-as darabok.

Kis lakás berendezése - rendszerezés

Fontos tehát, hogy a rendszerezés/szelektálás során racionálisan gondolkozzunk, a fenntartható rendet tartsuk szem előtt, szobáról-szobára haladva tudatosan vigyünk rendszert a lakásba.

Akiknek igazán nehéz egy kis lakás berendezése – az antirendszerezők

A legtöbb kis alapterületű panellakás esetén nem áll rendelkezésünkre nagy tároló terület, így mindenképp okosan kell kiválasztanunk ingóságainkat. Vannak azonban a gyűjtögetést kedvelő emberek, akik bizony nehezen válnak meg dolgaiktól, szentimentális módon kötődnek 1-1 emléküket felidéző tárgyhoz.

Kis lakás berendezése - rossz példa

Az ilyen embereknek bizony nehéz dolguk van, és nekik kell a legtöbb kompromisszumot kötniük, ha kis lakásban gondolkodnak. Nekik (is) ajánljuk figyelmükbe Cserta Szandrával készült korábbi interjúnkat.

Ácsok – Egy jó befektetés kis lakás berendezése során

Egy kis lakás berendezése során érdemes lehet ácsokat felkeresni és felkérni a galériázás mellett akár beépített bútorok elkészítésére is. Ha van valamilyen specifikus elképzelésünk arról, hogy milyen szekrény lenne a legideálisabb, leginkább helytakarékos, viszont nem igazán találunk megfelelőt az áruházakban, jó ötlet lehet a lakásra szabottan beépített bútorokat készíttetni.

Ez a megoldás – habár nem a legolcsóbb – mindenképp a totális helykihasználást tartja szem előtt. A jó minőségben elkészített beépített szekrényekkel ráadásul jó darabig nem lesz gondunk.

Mennyezetbe épített ledek, olcsó ledcsíkok

Jó ötlet lehet a mennyezetbe/lambériába épített led lámpák használata, hiszen ezek szinte semmi helyet nem foglalnak, egy kis lakás esetén mindenképp praktikusabbak, mint zsinóron lógó csillárok használata. Manapság rendkívül olcsón elérhetőek igazán erős fényű led csíkok is, ezek ideálisak lehetnek olvasólámpaként, vagy például a konyhapult kivilágítására is.

Led fények

A kevesebb néha több – Helytakarékos tűzhely

Vannak dolgok, amiket valamiért kőbe vésettnek hiszünk, mint például azt, hogy a tűzhelyeken/elektromos tűzhelyeken egyszerre négy edény számára kell helyet biztosítanunk. Ha azonban nem szoktunk olyanokat főzni, amihez egyszerre 4 edényben kell, hogy rotyogjanak a dolgok, miért is ne választanánk egy ízléses, 2 égős változatot? Ezzel a választásunkkal a tűzhely méretét a felére redukálhatjuk. Emellett egy beépíthető sütőben ugyanúgy megsüthetjük a pizzánkat, csak épp a tészta elkészítésére is tágas helyünk lesz a pulton. Használhatunk akár “hordozható” elektromos főzőlapot, több hot plate-et is a helytakarékosság jegyében.

Kis lakás berendezése – Válasszuk a kisebbet, a magasabbat

Amikor minden négyzetméter számít, jó ötlet lehet kis alapterületű, magas bárasztalokat használni nagy kiterjedésű ebédlőasztal helyett. Mikor vége a lakomának a bárszékeket könnyedén behelyezhetjük az asztal alá, ezzel még több helyet nyerve.

Tolóajtók, függönyök

Egy lakásban az ajtó sajnos nem annyi helyet foglal, mint valódi fizikai kiterjedése, a kinyitás során szükséges területet is “elfoglalja”, ami több ajtó esetén több négyzetmétert jelent. Ezek a négyzetméterek pedig különösen értékesek egy kis lakás berendezése során, így érdemes olyan nyílászárókat választani, melyek valóban csak saját területüket foglalják el. A tolóajtóról sokaknak a régi műanyag harmonikaajtó jut eszébe, azonban ma már rendkívül igényes görgős fa és bambusz ajtók is rendelkezésünkre állnak.

Színek és minták kis lakás berendezése során

Elsősorban mindenképp a fehéret, esetleg más világos árnyalatokat kell előnyben részesítenünk! A sötét színek zsugorítják a teret, míg a fehér pont ellenkező hatással bír. Világosabb, harmonizáló színek közül válasszunk, de ne túl sokat, 2-3 fő szín bőven elég.

A mintákkal is visszafogottan kell bánnunk, a túl sok, túl extravagáns darabok nem tesznek jót a térérzetnek, zsúfolttá teszik a szobát. A szem számára kellemes, visszafogottabb mintákat részesítsük előnyben, melyekről a vendégeink tekintete szabadon továbbsuhanhat néhány másodpercnyi szemlélést követően.

Tájolás, fények – Ablak, vagy tükrök

Ha kis lakás vásárlása előtt áll az ember, érdemes megbizonyosodni róla, hogy a napközbeni fényellátottság szempontjából megfelelő tájolása van-e. A tágas térérzet kialakítása során sokkal könnyebb dolgunk lesz egy fényárban úszó, mint egy sötétségbe burkolózó kis lakás esetén.

Ne bánkódjunk azonban akkor sem, ha sötétebb lakásunk van, megfelelően elhelyezett meleg, természetes hatású fényforrásokkal és reflektív felületekkel, tükrökkel elérhetjük azt a hatást, mintha egy saját kis Napunk lenne, ezáltal pedig a tágasságérzet is növekedni fog.

Könyvek – Ebook forradalom

Habár tény, hogy rendkívül jól tud kinézni 1-2 könyvespolc teli kedvenc írásainkkal, ha igazán nagy könyvmolyok vagyunk egy kis lakásban, mindenképp érdemes megfontolni az ebook-ra való átállást, hiszen az olvasás útján szerezhető élmény és tudás független a könyv formátumától.

Ebook

A helytakarékosságon kívül az ebook mellett szól az is, hogy egy ebook-reader hosszú évekig jó szolgálatot tesz, így sok-sok papírtól is megóvja a környezetet.

Képek forrása: Pinterest


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük