fbpx

20 Home & Dekor trend 2020-ra!

Lakberendezési trendek
Modern kerek fotel, középkék - OVNI

A 2020-as évre készülve szeretnénk felhívni a figyelmeteket 20 olyan Home & Dekor trend ötletre, mely nagy valószínűséggel hódítani fog az interneten. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezek mindegyikét be kell integrálnunk otthonunkba, nem is az a célunk, hogy egy olyan listát tárjunk elétek, melyet meg kellene valósítanotok otthon. Ehelyett inkább érdekességként szeretnénk mutatni pár ötletet, és alternatívát, hogy hogyan érdemes, és lehetséges ezeket egy otthonos otthon részévé tenni. 😊

Home & Dekor trend 2020-as évben:

A 20-a években úgy tűnik, hogy érdekes fordulatot láthatunk majd a home & dekor trend alakulásában. Míg eddig nagy népszerűségnek örvendtek a letisztult, minimalista belső terek, most mintha visszafordulóban lennénk az avantgárd előtti évszázadokra jellemző bútor, és dekor trend felé.

Ennek a visszatérésnek az elsődleges motiválója az otthonossá tétel, hogy az otthon minél kellemesebb, barátságosabb, személyesebb, és melegebb hangulatú legyen.

Nincs új a nap alatt persze, csak újfajta értelmezést nyernek a régebbi dolgok. Visszatérőben van például a romantikus vintage, sőt, a klasszicizmus bizonyos elemei is. Ennek egyik hozománya, hogy az európai motívumok használata erősödni, míg az egzotikus, mozaikos, marokkói vonal gyengülni látszik.

Megújulás látható a színek használatában is: egyrészt vibrálóbb árnyalatok is egyre inkább kikövetelik maguknak az otthonokban a helyüket, másrészt azonban a Pantone idei évre választott színéből azt láthatjuk, hogy ezen a területen is a “régihez való visszatérés” igénye bújik meg.

Népeszerűvé váló színek, és színpárok a 20-as években:

  • PANTONE 19-4052 Classic Blue – avagy a vibráló monokróm

A kéket nagyon sokan szeretjük, és mi is úgy gondoljuk, hogy egy nagyon sok szép árnyalattal rendelkező, nyugtató hatású színről van szó, nem csoda, hogy számos dekor trend alapját képzi a szín. A Pantone által választott árnyalat azonban egy olyan sötétkék, mely sokakból a nemtetszést váltotta ki: nevezték Facebook kéknek, BKK kéknek például.

www.premierhousewares.com

Ha viszont utána olvas az ember, hogy miért erre a színre esett a választás, akkor nagy valószínűséggel ki fog békülni vele. Laurie Pressman ugyanis, a Pantone Color Institute alelnöke, nyilatkozatában elmondta az okot a TIMES-nak:

“Vissza kívánunk térni a klasszikusokhoz, mivel minden olyan kaotikus ma a világban. Ez alatt nem azt értjük, hogy úgy akarunk majd mindent csinálni, mint ahogy ezt megelőzően volt, hanem hogy újra akarjuk interpretálni a fogalmakat.”

– mondta a TIME-nak, majd hozzátette:

“1999 óta érzékelhető a világban egyfajta félelem (/izgatottság), ezt látjuk azokból az eseményekből, amik történnek a társadalomban, ez volt az oka annak, hogy az idei évben a Pantone 19-4052, Classic Blue árnyalatát választottuk. Ez egy nyugtató hatású kék, melyből béke, és magabiztosság sugárzik.”

Pantone Classic Blue

A TIME cikkében továbbá azt olvashatjuk, hogy a színre a Pantone a “megbízhatóság, hitelesség és állandóság” szimbólumaként tekint, mely tulajdonságokra különösen akkor van nagy szükség, amikor egy olyan stresszel teli világban élünk, mint a mostani. A sötétkék szín egyébként az esti ég színe, mely a világon minden ember számára látható – ebből fakadóan ezáltal is egy kapcsolatteremtő kék színről beszélhetünk.

Teszteltük, hogy a követőinknek hogy tetszik a szín:

A fenti leírást megosztottuk Facebook bejegyzés formájában is a Butopea oldalán, és az a meglepő visszajelzést kaptuk a követőink részéről, hogy rengetegen közülük odavannak ezért a színért – mi több, megelőzve a 20-as éveket már most a lakásuk része. Sokan közülük falaikon is szerették volna viszontlátni a színt, így egy, vagy több fal a lakásukban sötétkék. A sok 20-as években várható dekor trend közül ezt úgy tűnik, hogy sokan alkalmazni fogják otthonuk különböző részein.

Mondjuk a hálóban:

Pantone Classic Blue

a konyhában:

Pantone Classic Blue Kitchen

… vagy épp a nappaliban:

Pantone Classic Blue
  • Továbbra is hódítanak a földszínek!

Azoknak, akik inkább szeretik a meleg színeket, most biztosan megdobogtatja majd a szívét a hír, hogy továbbra is része marad a home & dekor trend kínálatnak ez a színpaletta. Széles körben válogathatnak majd a csokoládébarna, a borvörös, az oliva zöld, és a sárga sötétebb, okkeres árnyalatai közül.

A magazinok, és a lakberendezők elsősorban azt javasolják, hogy a kanapékon, és a falakon használjuk ezeket az árnyalatokat.

  • A terrazzo népszerűségre tör.

Bár nem konkrétan szín, de mivel padlóburkolatként, tapéta formájában “szobaszínként”, vagy a konyhában munkalapként is használják az újabban újra felfedezett dekor trend különlegességet, a terazzo-t, ezért ide soroltuk.

A terrazzo tulajdonképpen egy öntött műkő, melyet fényes felületűre csiszolnak. Nagyon kemény, kőszerű anyag lesz így belőle. Eredetét tekintve abszolút európainak tekinthető, és újabban úgy tűnik, hogy felváltani látszik a mozaikot.

A konyhák szerepének megújítása:

Hangsúlyt helyeződik az új home & dekor trend irányzatban a konyhákra, melyek a lakás legfunkcionálisabban berendezett terepe – többnyire. A konyhákban nem sokan helyeznek hangsúlyt a stílusra, a színekre, a dekorálásra.

A helyzeten csak rontott, hogy divatba jött a 10-es évek folyamán a fehér monokróm konyha, mely sterilitásával még jobban letaszította a konyhákat az otthonosság szintjéről valahova az “ételgyártó helyiség” alacsonyan elhelyezkedő lépcsőfokára.

Ennek igyekszenek véget vetni a 20-as évek dekor trendjei.

kék konyhabútor
  • A konyha otthonossá tétele faliképekkel.

A fehér monokróm konyhák ideje lejárt, és újabban ebben a helyiségben is az otthonosságra fektetik a hangsúlyt. A konyha többnyire a funkcionalitás helye – de miért ne tehetnénk ezt a helyiséget is barátságossá?

Ez a dekor trend megvalósítható egy izgalmas csempével, vagy épp faliképekkel, növényekkel, kedves konyhai kiegészítőkkel.

  • Organikus elemek a konyhában.

Harc a monokrómmal. Röviden így lehetne jellemezni a törekvést. A konyhákat igyekszenek organikus, természetet idéző anyagokkal is megtölteni. Például fa polcokkal egészítik ki a fehér konyhaszekrényeket, pár növénnyel is fel lehet dobni az összhatás érdekében.

  • Új kedvenc növényünk: olajfa.

Ha már szóba kerültek a növények: a monstera helyére egy másik egzotikus érkezik idéntől, az olajfa. Szinte már látjuk magunk előtt, hogy hamarosan megjelenik az a növényes falikép dekor trend, melyen monstrea levelek helyett olajfaágak díszelegnek!

  • Vibráló színű konyhabútorok.

Vannak, akik nem állnak meg a fehér bútorok kiegészítésén egy-két fa elemmel, vagy dekorációval. Vannak, akik úgy döntenek, hogy lecserélik az egész konyhabútort egy vibráló, élénk színű darabra. Itt visszaköszönhet a Pantone 2020-as év színe!

Finom formák, nőies kerekdedség:

Az otthonosság, a harmónia, a valami ismernek az újra beintegrálása otthonunkban a szögletes formák elvetésével, és a kerekded formák, puha anyagok, apró részleteknek a hangsúlyozásával is erősödik.

  • Nőies vonalak a bútorokon:

A minimalizmus bauhaus-os kockái ellen jönnek divatba a kerek vonalakkal kombináló bútorok. Íves ülőfelület, kerekded támlák…

  • Különleges, kárpitozott falak a szobákban:

Ha valami igazán látványosat szeretnél, akkor érdemes egy olyan dekor trend mellett letenned a voksodat, mely meglehetősen egyedivé fogja tenni az otthonodat: a kárpitozott fal, vagy falrészek.

Akár egész falakat betöltő kárpitozott blokkot is létrehozhatsz, de ha csak meghosszabbítod az ágyad mögötti ágyvégként funkcionáló blokkot, azzal is hatalmas hatást fogsz elérni!

  • Igen, még mindig porondon a hygge…

Úgy tűnik, hogy nagyon megszerettük a dánok boldogságfilozófiájának otthonokban történő megnyilvánulását, már a pihe-puha kuckózós anyagokat illeti. Ezek továbbra is népszerűek lesznek!

Ezen túl a szövetbútorok jelentősége is növekszik, hiszen ezek az igazán puha, kényelmes darabok.

  • Újdonság, és egyre népszerűbb a neotenic design!

A minimalizmus finomítására hivatott neotenic design az új dekor trend, mely napjainkban hódít. Bár még nem örvend széles körökben nagy érdeklődésnek az otthonokba való beintegrálása. De aki szereti a modern stílust, és ezt nőiesebb, kerekdedebb formákba preferálná otthonában, annak ajánlott beleásnia magát a témába.

A neotenic stílus anatómiai asszociációk révén alakult ki, azaz egyáltalán nem természetes, nem organikus, sem anyaghasználatában, sem pedig formatervezésben. Bár természetes formák, testek ihletettségében készülnek a lakberendezési tárgyak, de elnagyoltak, és nagy részben mesterséges anyagokból készültek.

A múlt korok dekor trend jellegzetességei visszatérőben:

Az otthonosságból átkanyarodva térnénk rá arra, hogy a 20-as évek stílusa, dekor trend jellegzetességei kicsit a korábbi korok szerelmeseinek kedvez majd. A vintage stílus iránti rajongás ugyanis visszatérőben van.

  • A vintage minták, amikre az új kifejezés: “grandmillennial” .

Na de mi a csuda az a “grandmilleinnal”? Jó kérdés… a millennial, ezredfordulós kifejezés azon emberek csoportját jelöli, akik a 2000-es évek környékén, azaz inkább azt megelőzően születtek: a 80-as, 90-es években, főleg az Y-generáció, és a Z-generáció legidősebb tagjai. Mindannyian ezredfordulósok, de vannak köztük modernebb személetűek, és vannak a “nagyisok”. 😀 Ez persze csak vicc – a grand mégis egy “előző generációsságra” utal, azaz arra, hogy az illető bútor, és dekor trend szempontjából inkább a klasszikus, vintage darabok mellett dönt.

Náluk nem fogsz olyan Instagramon elhíresült dekor trend jellegzetességeket látni, mint a monstera növények, a fekete fehér urban jungle monokrómok. Annál inkább szembetűnő lesz a foklór elemek beépítése, a kékfestős porcelánok, és a nagy hortenziák a konyhákban.

  • Nem kell, hogy tökéletes legyen, inkább legyen története!

Úgy tűnik, hogy a 20-as években megmutatkozni látszik egy olyan hullám is, mely nem veti meg a viseltes bútorokat. Lehetséges, hogy upcycling projekteknek vetik őket alá, lehet, hogy úgy használják őket, ahogy vannak, ha jobb állapotúak, de nem az újdonság hatása lesz az elsődleges kérdés sokak számára, hanem inkább a hagyományos jelleg, az eszmei érték.

Bárhogy is, ez is egy tipikus vintage hatás: régi, időtálló darabok, melyek egy előző kor embereit már teljeskörűen kiszolgálták.

  • Ismét divat a patina!

Jellegzetes vintage elem a patina, azaz a zöldre színeződött fémek. Ahogy említettük, újra divatba jönnek a korosodni látszó elemek, és természetesen a fémek sem maradhatnak ki az idő vasfogának érintése alól! Bár nem riadunk vissza attól sem, hogy meghamisítsuk az öregedést: számos DIY praktika van az interneten, mely megmutatja, hogy hogyan csináljunk patina hatású dekorációkat.

  • Antikvitások a falakon.

Ahogy a régi visszajön, úgy a koros, történettel rendelkező tárgyak fele is nyitni kezdünk. Ilyenek a régi festmények, faliképek is, melyek azonnal átformálják a szobabelsőt.

  • Újra elkezdhetünk ismerkedni a baldachinos ágyakkal.

A vintage-féle romantika megújulása révén újra divatba jönnek a baldachinos ágyak is.

  • Különleges tapétacsodák, ahol szintén megjelenik az antikvitás.

Terebélyes virágok, vagy épp tájképek, melyek betöltik a falakat. Korábban törekedtünk az egyszerűségre, most viszont egyre inkább divatba fognak jönni a látványos darabok, például a virágos tapéták! De divatba jöttek a citrusos tapéták is, melyek megosztóak ugyan, de egyre több ember szimpatizál velük.

Persze mindenki maga ízlése szerint kombinálja az izglmas darabokkal izgalmasokkal, vagy épp a izgalmasakat a kevésbé feltünőekkel.

  • A rattan, gyékény fonott darabok üstököse továbbra is fent marad!

Ahogy a fémek, úgy az organikus, természetes anyagok is népszerűek a vintage stílusban. Ebből fakadóan megtalálhatók lesznek továbbra is ezek is, kiegészítők, és bútorok formájában is.

  • Egy csipetnyi klasszicizmus.

A klasszicizmus az a stíluskorszak, mely az antikvitásból táplálkozik. Ennek nyomát akkor láthatjuk a lakberendezésben, amikor egyre nagyobb számban kerülnek be görög szobrot a dekor trendek közé.

Hatalmas divat például manapság, hogy görög szobrok mintájára készült cserepeket készítenek, melyekbe nagy, dús virágcsokrokat tesznek. Ezt csak “múzsa vázaként” nevezik sokan, mely bár klasszicista eredetet sugall, de a modernizmus kézjegyét viseli magán.

  • Különálló kádak, lábakkal.

Lehet, hogy apróság, de hatalmasat változtat a fürdőszoba megjelenésén, ha nem beépített, hanem lábas kádunk van. Ezek a kádak lehet, hogy nem tűnnek annyira praktikusnak, ráadásul egy pici fürdőszobában nem is igen mutatnának jól. Viszont ha van rá mód, akkor ez a dekor trend segíteni fog abban, hogy a vintage stílust még jobban otthonod részévé tedd.

Forrásként használtuk a goodhousekeepint.com, és az elledecor.com hasonló tematikájú cikkét, a housebeautiful.com cikkéből informálódtunk a grandmillennial kapcsán.

A képek forrása Pinterest, és butopea.com


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.