fbpx

Interjú Cseke Viktóriával – Megfizethető albérlet prémium köntösben

Interjúk
Cseke Viktória lakberendező

Hiszünk abban, hogy a kreativitás és az ötletesség mindannyiunkban megvan, csak felszínre kell hozni azt! Pontosan ezért döntöttünk úgy, hogy inspirációképp bemutatjuk nektek a mai magyar otthonteremtés legkreatívabb szereplőit! Negyedik interjúnkban Cseke Viktóriával, a FLATCO profi lakberendezőjével beszélgetünk. Viki mesél nekünk munkája örömeiről és kihívásairól, valamint arról, hogyan lehet egy megfizethető albérlet egy igazi otthonos prémium stúdiólakás egyben.

Hadd mutassuk be nektek röviden Vikit!

Vikit gyerekkora óta körülveszi az építészet, egész családja az építőiparban tevékenykedett, így a kezdektől erős impulzusok érték, elkerülhetetlen volt, hogy kialakuljon stílusérzéke. Építészeti szakközépiskolában végzett, ahol rádöbbent, hogy nem feltétlenül a család által már kijárt ösvényt szeretné követni, inkább a lakberendezés felé húzott a szíve.

Megfizethető albérlet nappali

A lakberendezői képzés befejezését követően a ranglétrát bejárva előbb asszisztensként, majd lakberendezőként dolgozott, immáron három év tapasztalat, és rengeteg széppé varázsolt lakás áll mögötte. Jelenleg komoly felelősségkörrel, a FLATCO kiadásra bocsájtott lakásait szabja igény szerint otthonos családi kuckóvá, vagy épp modern stúdiólakássá. A FLATCO-nál egy megfizethető albérlet egyenlő egy csodásan berendezett lakással, köszönhetően Vikinek.

Viki kifejezetten szereti a szakma problémás helyzeteit, a lakberendezés kreatív folyamatát: amikor fejben elkészül a terv, aztán néhány hónappal később a részletek összeállnak és a terv valósággá válik. Mivel hónapokig csak az ő fantáziájában él 1-1 projekt, így nagy örömmel tölti el az, mikor főnöke, vagy a megrendelők arcán elégedettséget lát.

Flatco megfizethető albérlet

Interjúnk Cseke Viktóriával, a FLATCO lakberendezőjével

Csorba Mór.: Igyekszel belevinni az aktuális trendeket a lakásokba?

Cseke Viktória.: Egyrészt igen, másrészt nem. Mivel ezek új építésű lakások, így nem minden trend és stílus használható bennük. Például a rendkívül népszerű, romkocsmákban látható vintage stílus sokaknak tetszik, viszont egy családias, otthonos új építésű lakásban ez nem nézne ki jól.

Megfizethető albérlet - Flatco

Viszont amilyen trendeknek szeretnék megfelelni, és amelyekről úgy érzem, hogy irányukba tendál a világban a lakberendezés, azokat igyekszem beépíteni. Például egységes terek létrehozását hasonló színek, hasonló anyagok használatával rendkívül fontosnak és aktuálisnak tartom, hiszen ezek tehetnek igazán barátságossá és modernné egy lakást.

Cs.M.: Milyen fő nehézségekkel találkozol egy-egy projekt kapcsán?

Cs.V.: A FLATCO-nál többnyire már kész új építésű lakásokat rendezünk be, ritkán van olyan, hogy egy lakást teljesen át kell alakítani, szóval a meglévő épületszerkezettel kell dolgoznom.

Nappali Flatco

Előfordul, hogy itt van egy kiállás, vagy amott van egy gipszkarton fal, ami keresztülhúzza a terveimet, ilyenkor ezeket is bele kell építeni az összképbe úgy, hogy mégis egy ízléses végeredményt kapjunk.

Az ilyesmi sokszor okoz fejtörést, de ha rutint szerez az ember, onnantól már könnyen veszi az ilyen akadályokat is.

Cs.M.: Egy projektnél mennyire kapsz szabad kezet, mennyire tudod belevinni a saját stílusod?

Cs.V.: Nyilván azt nem mondhatom, hogy teljesen az én ízlésemre van bízva, mert rengeteg szempontot kell figyelembe venni egy lakásnál.

Leginkább az a fontos, hogy ne menjen el egy irányba az összes lakás stílusa. Az a célunk, hogy ne csak egy réteget, egy ízlésvilágot célozzunk be, hanem stílusok egy széles palettáját biztosítsuk a későbbi bérlőknek, amiből kiválaszthatják a kedvükre való lakást.

Megfizethető albérlet

Tehát fontos, hogy minden lakás barátságos, otthonos, kényelmes és megfizethető albérlet legyen, azonban egy adott fokú semlegesség is szükséges, nehogy túlzottan feminin, vagy épp maszkulin legyen a végeredmény.

Mindemellett persze a saját stílusom is bennük van bizonyos mértékben, a főnökeim nem igazán szólnak bele a döntéseimbe, prezentálom az ötleteim, és többnyire rábólintanak

Cs.M.: Egy lakás berendezése, a stílus kiválasztása során mi mindent veszel figyelembe?

Cs.V.: Nagyon sok mindent, fontos például, hogy az adott lakás hol helyezkedik el, melyik kerületben, milyen környéken.

A X. kerületi társasházi lakásoknál például a családiasság és az otthonosság elérése a cél a berendezés során, míg az újpesti panoráma projektnél inkább a modern luxus érzetét igyekszünk megteremteni.

Premium albérlet - Flatco

Értelemszerűen fontos továbbá, hogy milyen méretű lakásról van szó, hiszen más-más szemlélet szükségeltetik egy kicsi és egy nagy lakásnál, és persze az is lényeges, hogy a választott bútorok minőségiek, tartósak legyenek.

Cs.M.: Mi a különbség egy kis lakás és egy nagy alapterületű lakás berendezése között?

Egy nagy lakás esetén előfordul, hogy már-már inkább megtölteni nehéz a teret, míg egy pici lakásnál nagyon okosan ki kell használni minden négyzetmétert.

Megfizethető prémium albérlet - Flatco

Egy kis lakás esetén nagyon fontos a benapozottság, főleg világos színekben gondolkozunk, a falak általában fehérek maradnak. Itt a legfontosabb, hogy a beépített bútorok jók és jó helyen legyenek. Letisztult vonalvezetésű bútorokra van szükség a rendetlenség hatását visszaszorítandó. A beépített bútorok pedig fontos, hogy illeszkedjenek a falak színéhez, hiszen együtt adják a lakás vázát. A tükrökkel is lehet játszani a térérzet növelése érdekében, persze nem szabad túlzásba esni.

Cs.M.: A FLATCO gyakorlatilag bérelhető otthonokat biztosít az embereknek. A te feladatod, hogy a megfizethető albérlet egy megfizethető prémium otthonná váljon, és ne csak egy átlagos albérletbe lépjen az ügyfél. Milyen eszközökkel, módszerekkel éred el az otthon érzetet?

Cs.V.: Legfontosabb eszközöm itt is a fény, a különböző fényekkel sok-sok különböző hangulatot lehet elérni egy lakásban, köztük az otthonosság érzését is.

Meleg árnyalatokat használunk a konyhában, de a fürdőszobában általában semlegeset. Segíti az otthonérzetet a meleg, narancsos fényű állólámpák, hálószobai lámpák hívogató jellege.

Flatco - megfizethető albérlet

Nagyon fontos alkotóelem még az élővilág, a növények zöldje megnyugtat, barátságossá teszi a környezetet 1-1 asztalon, vagy sarokban elhelyezett növény.

Sokan nem is gondolnák, de a függönyök, sötétítőfüggönyök is rendkívüli módon öltöztetik a lakást. Nagyon sokat számít ezek színe, mintája, anyaga is. Jól néz ki több különböző, mégis egymással összeegyeztethető díszpárna is egymás mellett.

Amikkel még szeretek játszani, azok a faliképek. Nagyon fontos, hogy elgondolkodtató, hangulatokat sugárzó képeket használjunk. Előfordul, hogy a bérlők ezeket kicserélik saját képekre, és ezzel semmi baj, sőt talán ez a legfontosabb alkotóeleme az otthonosságnak!

Cs.M.: Köszönjük szépen az interjút!

FLATCO & BUTOPEA

Mivel a FLATCO nagy figyelmet szentel a stílusra és a magas minőségre, különösen büszkék vagyunk rá, hogy kiadó otthonaikban a Butopêa bútoraival is találkozhattok. A FLATCO az első, ahol egy megfizethető albérlet nem csak stílusos, de jogilag is biztonságos.

Butopea és Flatco együttműködés

Ha tehát megfizethető albérlet után néznénk, fontoljuk meg a FLATCO szolgáltatásait is, hiszen egy cégtől bérelt lakás számos előnnyel bír. A FLATCO-nál a szerelőhívás, a morcos főbérlő és a váratlan kilakoltatás elkerülése mellett gyönyörűen berendezett szobákkal és okos funkciókkal találkozhatunk.

Képek forrása: FLATCO

A KREATÍV OTTHONTEREMTŐK INTERJÚSOROZAT

1. Interjú Pesti Gabóval, a kreatív lakberendezővel!
2. Interjú Hegedűs Mártival, aki folyamatos kreatív ötletek révén teremti újra otthonát!
3. Interjú Cserta Szandrával, otthonszervezési tanácsadóval!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük